Egerszeginfo logo

Hírek

2014.10.02

Visszafizette az okozott kár egy részét a temetői gondnok


2014. október 1. napján jogerős ítélet született a zalai megyeszékhely egyik temetőjében dolgozó egykori gondnokkal szemben, aki csalás bűntette és más bűncselekmények miatt állt a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt. A vád szerint a vádlott a sírhelyekkel kapcsolatos változások bejelentése (sírhelymegváltás, újraváltás) kapcsán több alkalommal is engedély nélkül, jogtalanul járt el, vett át különböző pénzösszegeket (összesen 2,8 millió forintot).

Twitter
A vádlott 2003 és 2011 között gondnokként dolgozott az egyik zalaegerszegi temetőben. Munkaköréből kifolyólag feladatai közé tartozott a sírhelygazdálkodás, a sírhelyek nyilvántartása, az új sírhelyek nyitásának szervezése, ellenőrzése, valamint az ügyfélforgalom - pénzforgalom nélküli - kezelése. A vád szerint a vádlott a sírhelyekkel kapcsolatos változások bejelentése (sírhelymegváltás, újraváltás) kapcsán több alkalommal is engedély nélkül, jogtalanul járt el, vett át különböző pénzösszegeket (összesen 2,8 millió forintot). Az ügyintézést a köztemető gondnoki irodájában végezte, holott annak tényleges helye az ügyfélszolgálati iroda lett volna, illetőleg az ügyfeleknek is itt kellett volna rendezniük a fizetést.

A férfi ellen hasonló cselekményekkel két vádirat is született, ezek egyesítése után kezdődött meg az ügy tárgyalása a Zalaegerszegi Járásbíróságon dr. Seruga Teodóra bíró előtt. A történtek kapcsán a vádlott mindvégig elismerte büntetőjogi felelősségét, valamennyi sértettől bocsánatot kért - melyet ők el is fogadtak - , s még a nyomozati szakaszban megkezdte a sértettek kártalanítását. Mára a többségnek részben vagy teljes egészében visszafizette az okozott kárt. A bíróság ezen tényezőket is figyelembe vette az ítélet meghozatalakor, ugyanakkor a bíró hangsúlyozta: súlyosbító körülmény volt a vádlott büntetett előélete, s az, hogy munkakörével visszaélve, idős embereket károsított meg.

A tanúk, valamint a vádlott meghallgatását követően a bíróság 11 rendbeli csalás bűntettében és 8 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében találta
bűnösnek a vádlottat, s halmazati büntetéséül 1 év 8 hónap, végrehajtásában 4 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Ezen felül kötelezte a bíróság a vádlottat a fennmaradt kár megtérítésre. Mint az indoklásban elhangzott: a cselekmény súlyosabb büntetési tétellel is sújtható, de a bíróság úgy vélte, hogy az enyhítő körülmények lehetőséget adnak mérsékeltebb büntetés kiaszabására, s a viszonylag hosszabb időtartamú felfüggesztés hozzájárul ahhoz, hogy a vádlott bizonyíthatja, nem követ el újabb bűncselekményt, s a társadalom hasznos tagjává válik.

A ítéletet mind az ügyész, mind a vádlott és védője tudomásul vette, így az jogerős.
Forrás: Zalaegerszegi Törvényszék

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. június
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat