Egerszeginfo logo

Hírek

2014.03.21

Megnyílt a megújult kormányablak Zalaegerszegen


Zala megye harmadik és egyben legnagyobb kormányablakát adták át pénteken Zalaegerszegen. A reggel nyolctól este nyolcig nyitva tartó hivatalban 17 munkaállomáson várják az embereket, akik több mint 250 féle ügyet intézhetnek egy helyen. Mint az ünnepségen elhangzott, a közigazgatás átalakításának legfontosabb célja éppen az, hogy leegyszerűsítsék az ügyintézést az állampolgárok számára.

Twitter
Zalaegerszeg kormányablaka nyitotta meg kapuit 2014. március 21-én. Az átadón jelen volt Dr. Bíró Marcell, közigazgatási államtitkár úr, Vigh László, országgyűlési képviselő, Rigó Csaba, Zala megyei kormánymegbízott, valamint Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere is, ünnepi beszédükben méltatták az új kormányablakot és büszkén adták azt át az új és régi ügyfelek számára egyaránt.

A meghívottak nagy örömmel vették szemügyre az újonnan avatott kormányablak épületét, mely impozáns és kiemelkedően korszerű látványával lefegyverezte a vendégeket. A kormány elsősorban uniós forrásokból, az Új Széchenyi – terv támogatásából valósítja meg az ország integrált ügyfélszolgálati rendszerét, így Zalaegerszeg is e támogatások kihasználásával keltette életre a kormány elképzeléseit.

Az új zalaegerszegi kormányablak mostantól 26 szolgálatkész ügyintézője a megyében a legnagyobb ügyféltérrel, egyazon épületszárnyban várja az ügyfeleket.
Megvalósult az épületrész komplett akadálymentesítése, energetikailag különálló lett a polgármesteri hivataltól a kormányablak. 17 ügyfélpultot alakítottak ki, a bejáratnál ügyfélirányító segíti az ügyfeleket a sorszámhúzásban. Továbbá 2 fotófülke segíti az ügyfelek gyorsabb kiszolgálását.

A hívószám kijelzőn látható, de mostantól be is mondja egy hang hangosan a hívószámot és az ügyfél pultot is, ahol az ügyet kell intéznie az ügyfélnek.
Létrehoztunk egy bizalmas tárgyalót, ahol az ügyfél bizalmasabb, személyes ügyeit vitathatja meg négyszemközt az ügyintézővel – ha ezt igényli.
Kiállítható az állampolgárok számára hiteles tulajdonlap másolat is, ha arra szükségük van.
A helyszínen „posta pont” működik, ahol az ügyfelek akár csekkjeik befizetését is intézhetik.
Mostantól tehát az okmányirodai feladatok ellátásának feltételei is teljes körűen biztosítottak a kormányablakon belül. Így most már Zalaegerszegen is igénybe tudják venni az állampolgárok ezt az Európában is egyedülálló szolgáltatást. Emellett a korszerű környezetben sietnek majd az állampolgárok segítségére, és nyugodt szívvel fordulhat az állampolgár az képzett és empatikus ügyintézőkhöz az egyablakos rendszerben.
Az elkövetkezendő hónapokban a további kormányablakok kezdik majd meg működésüket Zala megyében és az ország minden megyéjében is, hogy ez a rendszer tökéletes szintre tudja fejleszteni magát országos szinten is. Hiszen a cél nem más, mint a az elégedett állampolgár a közigazgatásban is.

(Zala Megyei Kormányhivatal)

Szóljon hozzá...


Programajánló

2017. június
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat