Login:

Jelszó:

Mai látogató:

Összes:

2008.03.07. 15:31

Nemzet és ünnepe

Érdekes és tanulságos cikket olvastam a minap Rosonczy Ildikó tollából, mely a Magyar Napló (a Magyar Írószövetség lapja) vezércikkeként lett publikálva.


„Március 15-e nem lehetett piros betűs ünnep Ferenc József Magyarországán, de nem lehetett az a Rákosi-kor hagyományait e tekintetben híven őrző Kádár János Magyarországán sem.
A sértett Habsburg csaknem hét évtizedes uralkodásának végére bár a magyarok ajkán kedélyeskedve „Ferencjóskává” szelídült, nem felejtett és a szabadságharc leverését követő véres megtorlását soha nem bánta meg. A birodalmát ért kudarcok rákényszeríttették a kiegyezésre, és annak rendszerében el kellett helyezni 1948/49 megkerülhetetlen hagyományát is. Az ünnepet illetően azonban csak 1898-ban, az ötvenedik évfordulóra született kompromisszum: a megemlékezés napja április 11-e lett. V. Ferdinánd a márciusi követeléseket magukban foglaló törvényeket 1848-ban ezen a napon szentesítette a pozsonyi országgyűlés záróülésén, amelyen megjelent az ifjú Ferenc József főherceg is.
A pest-budai forradalom napja csak a nyolcvanadik évfordulóra, egy 1927 novemberében meghozott törvénnyel vált munkaszünettel egybekötött, piros betűs nemzeti ünneppé.
1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány március 15-ét annak ellenére nyilvánította ünnepnappá, hogy érvényben volt az 1927-es törvény, de mintegy előrevetítve a nemzeti történelem várható átértékelését, rögtön melléemelte április 4-ét. 1948-ban, a centenárium évében zászlódíszben ünnepelt a szovjet hadsereg által megszállt ország, de a kommunista hatalom ideológusai a magyar március hőseit Sztálin és Rákosi Mátyás árnyékában mellékszereplőkké degradálták. 1950-ben törvényerejű rendelet mondta ki, hogy a legnagyobb nemzeti ünnep április 4-e, 1951. március 10-én pedig a minisztertanács arról döntött, hogy ezentúl március 15-e rendes munkanapnak számít. A következő év márciusában az ország azonban megint ünnepelhetett: de nem 15-én, hanem 9-én Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapján.
1956-ban a megalázott és kifosztott ország forradalma 1848 félrelökött szimbólumaihoz, fogalomhasználatához és a követeléseihez nyúlt vissza. Természetes tehát, hogy a szovjet fegyverekkel hatalomhoz jutott Kádár-rezsimnek még a korábbinál is kényelmetlenebb volt 48 öröksége, amely előbb-utóbb törvényszerűen hívhatta elő a véglegesen felejtésre ítélt 56-os remények és áldozatok emlékét. Bár 1956 végén egy kormányhatározat értelmében március 15-e nemzeti ünnep lett, melyen az oktatás és a hivatali munka szünetel, a rendelkezést 1957. március 10-én, tartva az ellenállás újrakezdésétől, úgy módosították, hogy március 15-e olyan munkanap, melyen az iskolai oktatás szünetel. 1965-ben aztán március 15-ét, március 21-ét és április 4-ét Forradalmi Ifjúsági Napok néven összevonták, ami a naptárban fekete betűkkel nyomtatott nemzeti ünnep további eljelentéktelenítését célozta.
Más a rendszer zavarait és a hatalom elbizonytalanodását mutatta, hogy mivel az ünnepet nem sikerült kisajátítania és saját képére formálnia, az 1970-es évek több tucatnyi fiatalt, főként diákot, de legfeljebb néhány száz embert megmozgató tüntetéseivel szemben komoly rendőri erőkkel lépett fel, a pártállam sajtója pedig olyan garázda, felelőtlen, nacionalista elemek ünneprontó próbálkozásairól tudósított, akik rászolgáltak az iskolából, egyetemről történő kizárásra, vagy hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. A hivatalos ünnepségek helyszínei közönséges halandók számára megközelíthetetlenek voltak, oda csak meghívóval lehetett bejutni.
Az 1980-as évek végének tömegtüntetései a felejtés parancsa ellen, a tisztánlátás, az emlékezés jogáért is folytak. Az ünnep méltóságáért. „

Elgondolkodtató ugye? Hogyan is zajlanak a központi ünnepségek manapság Budapesten? Hogyan terelgetik a békésen ünneplő tömegeket? Milyen rendőri erőket mozgósítanak egyik legszebb ünnepünkön? Azt a néhány száz renitens bajkeverőt miért is nem lehet kiemelni gyorsan és szakszerűen a tömegből? A történelem ismétli önmagát?
NO COMENT!

2008.01.09. 09:14

1907. december elsején íródtak az alábbi sorok. 100 év távlatában ismét megállapíthatjuk, hogy országunkban a helyzet változatlan. Mi mindig képesek vagyunk felülmúlni elődeink ostobaságait. A cikk szinte minden mondatába behelyettesíthetnénk a szavakat, neveket és 2008-ra is érvényesek ezek a gondolatok.
"A nyomorékok
A vármegye tisztiorvosának kimutatása szerint van a vármegyében 32 lelenc, 492 dajkaságba adott, 758 elmebeteg és hülye, 778 siketnéma, vak és nyomorék, 1999 közsegélyre szorult és 1756 keresetképtelen árva. Rettenetes számok, amelyek legfeljebb nőnek, de évek óta nem apadnak. Ezek a számok jelzik a magyar nép rettenetes elmaradottságát, a közegészségügy égbekiáltó mizériáit s a magyar állam nagy szegénységét. A tudatlanságból és a szegénységből születik a testi és lelki nyomorúság: a degenerálódás és a bűn.
Hol van a határa az emberi szűkkeblűségnek, a hiúságnak és a kegyetlenségnek, amikor még ezek a rettenetes számok sem akasztják meg azon az úton, amelyen halad a felvilágosodás felé.
Ágyukat öntetünk, katonaságot szaporítunk, szórjuk a milliókat a hatalmi tülekedés mezején, s a hiuság vásárán; palotákat emelünk a tobzódásnak; selyembe, bársonyba öltöztetjük, csillogó kövekkel ékesítjük a bűnt és a szenvedélyt, üldözzük, emésztjük egymást a hatalomért; a dicsőségért: alattunk pedig rothad, roskadozik a fundamentum, pusztul és vész a nép ereje s belefullad a degenerációba a jövendő nagyságnak minden reménysége."
NO COMMENT!

Egy másik érdekes gondolatra is bukkantam, de ez már új keletű, tegnap íródott (http://zsortolodok.blog.hu/2008/01/08/epitoipar_forditott_adozas):

"Az építőipar fordított adózása

Kormányunk kitalálta az okosságot, hogyan előzi meg az építőiparban elharapódzott fiktív számlázást. A fordított adózással.

Annak, akinek ez újdonság, a lényeg tömören: január 1-től az ingatlanhoz kacsolódó építés-szerelés, karbantartási, stb. tevékenységek esetén a számlát ÁFA nélkül kell kiállítani, az ÁFÁ-t a megrendelőnek kell az apeh felé bevallani (+- -ként). Tehát az ÁFA nem mozog a megrendelő - fővállalkozó - alvállalkozó – szub-alvállalkozó vonalon. (Akit mélységében érdekel a téma: http://www.apeh.hu/adoinfo/afa/forditott_adozas.html)
Úgy gondolja a pénzügyminiszterünk, hogy ezzel megszűnik a fiktív számlázás, mivel ha nincs ÁFA, akkor nem is lehet vele trükközni.

Nagyot téved. A legutóbb leleplezett számlagyár esetében is a rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a számlagyár megrendelői a számlák könyvelésbe tételével nem sikkasztották el a cégükből a pénzt, hanem a zsebből-zsebbe bért költségelték le vele. Ezen fekete bér a jövőben is lesz az építőiparban, amire az ÁFA mentes fiktív számlák lekönyvelése továbbra is tökéletes lesz. Sőt még jobb is, mivel a számlát adónak nem kell ÁFÁ-t fizetnie. És, hogy miért van szükség fiktív számlára? Elmondom.

Egy jó szakmunkás meg sem mozdul 800 Ft nettó órabér alatt, ami havi 200 óra ledolgozott munkaidő esetén 160 eFt fizetést jelent. A 800 Ft nettó órabér kb 1.600 Ft bruttó bért feltételez, amire még 600 Ft különböző járulék rakódik, és máris 2.200 Ft-nál járunk. Erre még számolandó az évi 20-25 nap szabadság, ami további 8-10% többletet jelent, és máris 2.400 Ft-nál az összeg. Ne felejtkezzünk el a betegszabadságról, táppénz hozzájárulásról, dolgozók utaztatási költségéről, munkaruhájáról, stb. rezsijéről. Ezen tételek értéke legyen mondjuk 200 Ft. És persze a vállalkozó egyéb rezsije (könyvelő, telefon, saját bér, stb. szintén legyen 200 Ft. Tehát a teljes költség durván 2.800 Ft/óra. Persze még legalább 5% profitot is kellene termelni, így kijön a végeredmény: durván 3.000 Ft/óra. És ekkor még semmilyen szerszámot, gépet nem adtunk a dolgozó kezébe, aminek a költsége csak ezt a számot növeli.

Ezzel szemben mekkora rezsióra díjat fogad el az állam egy közbeszerzési pályázat nyertesétől a 3.000 Ft-tal szemben? Kb. a felét. Mit tehet a vállalkozó? A járulékokat, bér utáni adókat próbálja csökkenteni. Mivel? A fekete bérrel. Tehát az állam saját maga kényszeríti bele a vállalkozót, hogy adót csaljon, aztán pedig ráküldi az APEH-et, a munkaügyi ellenőröket és egyéb erőszakszervezetei dolgozóit.

Mondhatom, ez egy korrekt játék."

Ismét csak NO COMMENT!

2008.01.07. 17:27

1907. december 8-án polgármester választásról írt az újság városunkban.
"Zalaegerszeg szegény város, amely immár elérkezett a teherviselési képesség utolsó állomásáig... Jó lesz eleve tisztában lenni azzal, hogy nagy koncepciójú tervekről egyelőre le kell mondanunk. Pénz nélkül nem lehet alkotni, nekünk pedig éppen pénzünk nincs...." Ismerős gondolatok?
100 év távlatában ismét hasonló gondokkal küszködünk?
Ugyan ebben a cikkben olvashattuk, hogy 1907-ben komolyan felmerült annak a gondolata, hogy visszaminősíttetik nagyközséggé városunkat. Kétségtelen, hogy a megyei jogú városok igazgatási költségvetése aránytalanul drága ("hála" a kormány "áldozatos" tevékenységének), de talán 2008-ban még lesz aki vigyáz e "falura".
Bár a nagyvállatok és lassan a középvállalkozások is kivonulnak városunkból, a kereskedelmi "multik" még mindig látnak vonz- és vásárlóerőt megyeszékhelyünkön.
Ők talán tudnak valamit? Mi pillanatnyilag azt látjuk, hogy gyermekeink többsége kikerülve az iskolapadból egyből a munkanélküliek keserű kenyerét eheti csak. Hol fognak munkát találni ebben a városban?
Egyelőre jó az, ha a még működő vállalkozások a saját dolgozóik egy-két gyermekének tudnak munkát kínálni. Már csak protekcióval lehet boldogulni. Mi lesz a szegényebb réteggel?
Szintén a 100 évvel ezelőtti újságban olvashattuk a következőt:
100 éves vicc, ami ma is igaz.
"Úgy járunk mi is, mint Mózes az egyszeri zsidó.
Hogy járt?
Hát úgy hogy tönkre ment. Öreg volt és nem volt senkije. Gondolt hát egy nagyot.
Levelet írt a Jehovának, hogy segítsen rajta és letette a levelet a zsinagógában a thóra elé. A rabbi elolvassa, mosolyog rajta és kuriózumképpen este elmeséli a kaszinóban.
Milyen ember az a zsidó? - kérdé egy jómódú földbirtokos. - Érdemes rá, hogy adjak neki valamit?
- Óh igen tisztességes ember volt a nyomorult, hisz azért ment tönkre.
Erre emberünk átad a főszolgabírónak 10 koronát, hogy juttassa valahogy a zsidó kezéhez.
A főbíró felhívatja másnap magához az öreget. - Na Mózes, a Jehova meghallgatta kérésedet és küldött a mennyországból 10 koronát. Itt van!
Nagy hálálkodások között megy el az öreg, de az utcán megáll nagy gondolkozva. Sokáig állott ott már, mikor megkérdezi egy ismerőse, hogy min gondolkozott úgy el?
- Hogy min? Hm! Hát a fölött gondolkoztam, hogy mennyit küldhetett nekem a Jehova, ha a főszolgabíró 10 koronát kiadott belőle?...."

Hogy is van ez manapság? Amíg a Zuschlag félék gátlástalanul lenyúlják a közpénzeket, amikor a tűzhöz közel álló pártkatonák kapják az uniós pénzeket (persze "jattolni azért kell belőle) mit várhatunk mi szegény pór nép? Maradhatunk öreg Mózesnek, hogy elgondolkodjunk a dolgok állásán. Talán a mi "Jehovánk" nekünk is csöppent le valamennyit, azon pedig ne gondolkodjunk, hogy neki mennyi lehet?
Azt már tapasztalhattuk, hogy szociálisan mennyire érzékenyek "nagyjaink" odafönn?! Mi pedig hála a csodálatos törvényeinknek csak asszisztálhatunk a butaságukhoz és ahhoz nem bennünket képviselnek a parlamentben. Vissza nem hívhatók, tehát csak vigyoroghatnak a képünkbe, amikor megszavazzák a szebbnél-szebb újabb megszorító csomagokat és tönkre teszik az amúgy is rogyadozó egészségügyet és a társadalombiztosítást.
Hiába lenne a választókerületükben akár 90 %-os ellenvélemény, ezek a "Bólogató Jánosok" megszavazzák azt is amit a szívük mélyén ők is hülyeségnek tartanak.
Vannak köztük bizony szép számmal zalaiak is akik jobbára pártlistán kerültek a patkóba, így gondolom ők úgy vélik, hogy nem kell bennünket képviselniük.
Nagy hiba! Ezt a kátyúba ragadt városi szekerünket jó lenne közös erővel kimozdítani onnan, mert egyszer csak az ő fejükről is leeshet a korona és az unokáik már számonkérhetik rajtuk hibás döntéseiket (bár ők már egy-két emberöltőre megalapozták családjuk jövőjét).
Addig pedig mi fohászkodjunk Istenünkhöz, vagy akár Jehovához, de levelet ne írjunk hozzá, mert még illetéktelenek kezébe jut és jönnek a retorziók.

2007.12.22. 18:01

Mint olvasóink bizonyára észlelték elindítottuk „ZEGIBABA” online baba- és gyermek szépségversenyünket.
Szeretnénk, ha a kisgyermekes szülők is szívesen látogatnák oldalainkat és persze büszkén bemutatnák gyermeküket városunknak és a nagyvilágnak.
A népszerűségen kívül értékes nyeremények is várják a bátor jelentkezőket.
A projekt beindítása előtt igyekeztünk tanulmányozni a gyermekek számára készült portálokat és találtunk is nagyon hangulatos és szép oldalakat.
A www.kiskobak.hu –n például értékes és szép karácsonyi mesére leltünk, amit most megosztunk Önökkel:

Kiskarácsony

Anikó minden évben észreveszi, hogy ő már nagylány. Nem úgy mint tavaly, amikor még kicsi volt, csak azt gondolta, hogy nagy, hanem tényleg. Legutóbb karácsonykor jelentette be, hogy ő már nagy, és mindent tud. Vajon mi lehet az a minden?

- Mosogatni is? - kérdeztük.
- Mosogatni nem, mert magasan van a csap. Meg nagyon törékenyek a poharak - felelte. - De azon kívül mindent.
- Igazán nagynak érzed magad? -kérdeztük.
- Nem érzem - mondta -, nagy vagyok!
- Akkor azt a társaságot ki lehet végre dobni az ágyadból?

A társaság hat mackóból, két kutyából, meg a beesett szemű alvóbabából állt. Az alvóbaba egyfolytában aludt, amióta a fejében volt a szeme, és éjjelente zörgött is, amikor Anikó forgolódott.

- Nem! -mondta. - Hálótárs mindenkinek kell!

Beláttuk, hogy igaza van.

-De hát akkor miben érzed magad igazán nagynak? - kérdeztük.
-Teljesen fölösleges engem karácsonyeste elküldeni a Nagyiékkal sétálni, hogy titokban földíszíthessétek a fenyőfát - felelte. - Inkább segítek én is díszíteni, meg elrendezni az ajándékokat.

Anyával elszomorodtunk egy kicsit. Hát igen, most már látjuk, hogy tényleg milyen nagy lányunk van.

-Jól van - sóhajtottam végül -, de mégis, hogyan gondolod?
-Tudod - kezdte izgatottan -, karácsony este tele vannak az utcák sétáló nagymamákkal meg nagypapákkal meg unokákkal. Nincs nyitva se cukrászda, se semmi. Mindenki sétálgat és fázik. A nagypapák az órájukat nézegetik, hogy mikor lehet már hazamenni. A gyerekek meg sajnálják őket.
Most már tényleg elszomorodtunk. Ki hitte volna, hogy sajnálni kell a nagyszülőket?

- Hát akkor mit lehet tenni? - kérdeztük.
- Megbeszéljük a Nagyiékkal, hogy soha többé nem kell a hideg utcára kimenni, és lesni az ablakot, hogy készen vagytok-e már a fa feldíszítésével.

Meglepődtünk:
- Honnan tudod, hogy készen vagyunk-e már?

Anikó türelmesen megmagyarázta:
- Amíg bent vagytok, ég a villany. Ha készen vagytok, leoltjátok és kimentek.

Most már igazán elhittük, hogy Anikó nagylány.
- És mi lesz a Nagyiékkal? - kérdeztük.
- Végre itthon maradhatnak - mondta a lányunk. - Majd kimentek a konyhába főzni mindnyájan, én pedig mindent elintézek.
- És semmi Télapó meg Jézuska meg angyalok?
- Semmi -mondta eltökélten, majd látva elkeseredésünket, megenyhült: - Csöngetni azért lehet a kis csöngettyűvel. De csak ha jelt adok!

Amikor a Nagyiéknak előadtuk Anikó tervét, éktelenül fölháborodtak. Még hogy a gyerek díszítse a fát, hát azt nem lehet!

- A karácsonyban az igazi öröm a meglepetés, és azt akarjátok elvenni attól az ártatlan csöppségtől!

Próbáltuk megmagyarázni, hogy az "ártatlan csöppség" találta ki az egészet. Végül is hiába volt minden szó, Nagyiék ragaszkodtak a meglepetéshez. Most meg Anikóhoz vándoroltunk megmagyarázni, hogy nem lesz így jó a karácsony. Azonban ő is hajthatatlan volt. Végül, hogy mindenkinek igaza legyen, kieszelte a legjobb megoldást:

- Menjetek ti a Nagyiékkal sétálni, ha annyira fontos nekik a meglepetés.

Karácsony este aggódva búcsúzkodtunk az ajtóban.
- Menjetek csak nyugodtan - mondta Anikó -, olyan meglepetés lesz, hogy az csuda!

Hát nem éppen nyugodtan, elindultunk. Csak keringtünk a ház körül, Nagypapa leste az óráját meg az ablakot, és dörmögött. Az utca tele volt sétálgató nagymamákkal, nagypapákkal meg unokákkal. Végül észrevettük, hogy kialudt a fény az ablakban, hazamehettünk. Az ajtóban éktelen bűz meg Anikó fogadott minket. Ancsának ragyogott a szeme:

- A süteményt a sütőben felejtettétek, de nincs semmi baj, mert amikor füstölni kezdett, leöntöttem vízzel!

Kinyitottuk az ablakot, felmostuk a konyhát, és megállapítottuk, hogy ilyen meglepetés még tényleg soha nem ért minket karácsonykor. A Nagyi persze mondta:

- Ne vegyétek el a gyerek kedvét! Ugye, kis csillagom, lesz még más meglepetés is!
- Lesz! - mondta Anikó. - Csukjátok be a szemeteket!

Becsuktuk. Ott álltunk a szobaajtó előtt becsukott szemmel és hallgatóztunk. Nyikordult a kilincs. Vártuk, hogy Anikó megszólal: tessék, szabad! De nem szólalt meg, hanem megint nyikordult a kilincs. Aztán motoszkálás, nyögdécselés. Résnyire nyitottam a szemem. Legelőször megláttam a Nagyiékat, akik résnyire nyitott szemmel figyelték Anikót. Aztán megláttam Anyát, aki résnyire nyitott szemmel figyelte őket, engem, meg Anikót. Aztán megláttam Anikót, aki háttal nekünk elkeseredetten viaskodott a zárral. Rosszat sejtettem. Még soha nem zártuk be a szobaajtót kulcsra, így nem tudhattuk, hogy rossz a zár. Tapintatosan várakoztunk. Végül elkeseredetten megszólalt:

- Nyissátok ki!
- Már kinyitottuk! - mondtuk kórusban.
- Nem a szemeteket, hanem az ajtót! - pirult mérgében Anikó.

Próbálta a Nagyi, de nem ment. Aztán próbálta Anya, de neki sem ment. Azután megpróbáltuk mi, férfiak.

- Szép kis meglepetés - dohogtam, de rám szóltak, hogy ne bántsam a gyereket, ő jót akart. Sorra odajárultunk újra és újra a kilincshez. Rázogattuk, feszegettük a makacs kulcsot, eredménytelenül.
Végül, nem volt mit tenni, bekopogtunk a szomszédba. A szomszédék a gyertyafényben úszó karácsonyfa körül álltak, és éppen ott tartottak, hogy "kisült-e már a kalácsom". Segítettünk végigénekelni. Csak a "hadd egyem meg melegében"-nél csuklott el a hangunk, eszünkbe jutott a saját, megégett kalácsunk.
A dal befejeztével a szomszéd bácsi elővette a szerszámos ládáját, és átvonult hozzánk. Csavargatott, feszegetett, kalapált, és néha azt mondta:

- Na most!

Olyankor nekidúltunk a bezárt ajtónak. Aztán újra csavargatott, feszegetett, kalapált, és megint mondta:

- Na, most!

Az ötödik "na most" után egyszerre nekifutottunk, az ajtó hatalmas robajjal beszakadt, mi pedig mindahányan rázuhantunk a sötétben árválkodó karácsonyfára. A fa fölborult, minden nagy recsegés-ropogással szanaszét szállt.

Amikor a szomszéd bácsi fölgyújtotta a villanyt, ott hevertünk egymás hegyén-hátán. A fekvő fa közepén Anya ült, mint egy hatalmas karácsonyfadísz. Hajában levelek, gyertyatartók, ezüstszalagok. Végignézett rajtunk, elnevette magát, aztán elkezdett énekelni: Kiskarácsony, nagykarácsony, kisült-e már a kalácsom ...Szedegettük a hajunkból a szaloncukrokat meg a törött díszeket, és vele énekeltünk. Anikóra néztem. Ő is teljes erővel fújta, és egyáltalán nem sírt.
Mint egy nagylány.

2007.12.21. 18:56

A Jézuska várás és a szeretet ünnepének előestéin próbáljunk meg felkészülni lélekben e csodálatos néhány napra. Lassítsunk és engedjük, hogy családunk felénk áradó megbecsülése és szeretete felmelegítsen bennünket.
Vasárnap a negyedik adventi gyertya fénye és lángja emlékeztessen bennünket arra a világosságra és melegre melyre szívünk mélyén mindig is vágyunk.
Gondoljunk az életünk során átélt kellemes emlékekre amit szeretteinkkel megoszthattunk, de nyissuk meg szívünk kapuját azok előtt is akik már sajnos nem lehetnek itt közöttünk és nem láthatjuk mosolygós arcukat az ajándékbontás fantasztikus perceiben.
Próbáljuk meg legalább néhány napra elfelejteni mindennapos gondjainkat, örüljünk annak, hogy szüleinket, gyermekeinket is mosolygósnak, izgatottnak láthatjuk. Örökítsük meg ezeket a boldog pillanatokat, hiszen később, esetleg évek multával visszanézve szívet dobogtató és felmelegítő érzést kölcsönözhet a nehezebb napokban.
Volt aki nálam sokkal szebben megfogalmazta a szeretetnek e magasztos, szent érzés- és gondolatvilágát. Ady Endrének hívták:

Karácsony – Harang csendül...

I.
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba\'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.

Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.

Egymást szeretni szűkebb családunkban, barátaink körében, városunkban, országunkban… - és még sorolhatnánk. Egyelőre azonban ezzel a nagyságrenddel is kiegyeznénk bizonyára.
Mi mást kívánhatnék, mint a karácsonyi ünnepnapok méltóságának és meghittségének átmentését az azt követő hétköznapokra is.
Kívánok az EGERSZEGINFO minden Kedves olvasójának békés, boldog Karácsonyt!